Kamaszkoromban nagy naplóíró voltam, gondoltam, folytatom e szenvedélyemet. Nem unalmas az életünk két apró gyermekünkkel, úgyhogy lesz miről írnom. Csak időm is legyen rá! Most épp egy jó kis taknyos-torokfájós-köhögős nyavalya csapott le a családunkra, gyerekek talán már kilábaltak belőle, én meg pont most estem bele (vagy az belém?:)), úgyhogy kicsit pihenek, így jött a blogolás ötlete. Meg persze így senki sem mer beszélgetni velem, max. telefonon, úgyhogy itt végre kibeszélhetem magam, hihihi. És a férjem se unja meg a szóáradatot.